Dominika01 • 1 hónap
Jókai Mór (1825–1904)
a „nagy magyar mesemondó”, regényíró, színműíró, újságíró
„A valóság iránt kevés érzéke van, a költészet lényegét nem annyira a valóság eszményítésében keresi, mint inkább meghamisításában vagy túlzásában, egész a képtelenségig. Szerencsésen kezdett meséjét vagy alakjait hamar elrontja, mintha nem tűrné a természetest, az igaz emberit, csak ördögökben, angyalok- és csodákban telnék kedve, s a költészet célját a képtelenségek elhihetésében keresné.” (Gyulai Pál)
„Jókai jellemkonstrukcióinak legérdekesebb mozzanata az állandó többértelműség. A mozgatott figurák a különböző szituációkban a legkülönbözőbb és legváratlanabb, legkövetkezetlenebb módon reagálnak; önmagukra nézvést sem követelik meg a személyiség vagy a jellem folytonosságát és homogenitását.” (Margócsy István)
„Akik 1869-ben »A kőszívű ember fiai«-t elolvasták, akiket elbűvölt a tündöklő képzelet tűzijátéka, a legendateremtő stílus e mákonyos varázsa, azok 48–49-ből nem láthattak egyebet, mint fényt, emberfölötti nagyszerűséget, s nem kaptak mást, mint fenséges önigazolást.” (Rónay György)
A regényírónak érezni is kell, tudni is kell, ébren is kell látni, álmodni is kell tudni.
Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek.
Semmit sem utálok úgy, mint a hazugságot. Azt mondják, „hazug kutya”! Pedig a kutya nem hazudik. A kutyában van becsület. Csak az ember tud hazudni. Az az igazi ugatás.
Sokszor a hallgatás a legnagyobb vád.
A hallgatás és a nem szólás két különböző dolog.
Egy indulat, egy szenvedély, egy harag, egy sértés, egy tüzes pillantás megfordít, s önmagad ellenkezőjévé tesz.
A gyanú szemének homály kell és sötétség, mint a bagoly szemének; az a világosságban nem jól lát.
Az már az emberi természetben fekszik, hogy ha valakit nagyon megbántunk, okot találunk rá, hogy azt gyűlöljük is.
Az időt nem az évek számítják, hanem amit szenvedünk alattuk.
A szenvedések álló csillagok, öröm és remények hulló csillagok.
A nőt úgy alkotta a természet, hogy az idegek uralkodjanak rajta. Csakhogy adott neki hozzá csoda lelkierőt, tűrni és titkolni a szenvedést.
Ostoba piktor az idő, mentől tovább dolgozik az arcképünkön, annál jobban elrontja azt.
Ha azt mondjuk valakinek „öreg ember”, az szelíd megtisztelés, de ha azt mondjuk „vén ember”, az már ócsárlás; a „vén asszony” pedig éppen háborús eset.
A büszkeség olyan kalauz az életben, mely az embert sokszor vízre viszi, sokszor jégre viszi, de sárba sohasem viszi.
Mikor az ember szerencsétlenségre jut, akkor senki sem akarja megismerni.
Balsorsban eltűnnek a jó barátok.
**********
A nevetés már fele út a gyűlölet és a megszeretés között.
A szerelem olyan, mint a gyöngyvirág: amíg virág, addig éltet, ha gyümölcs lesz belőle, akkor megöl. Az a gyümölcs: a féltés.
A boldogságot nem elég megérdemelni, azt alkotni is kell tudni.
A szerelemre nem elég ok az, hogy van ok szeretni.
Szív ügyében, szerelemben, tanácsot se ne kérj, se ne adj.
Rossz dolog ugyan az üres gyomor; de az üres szív még rosszabb.
Pedig hiszen a pénz mindenható. Mennyi szerelmet lehetne kapni érte! Hamis, hazudott szerelmet, mosolygó arcok ragyogását, kik azt nem érzik; tiltott, bűnös szerelmet, kik azt titkolják; csak annak az egynek a szerelmét nem, aki igazán, híven, boldogan szerethet.
Az egymásba néző szemek beszédében megértett kérdések és feleletek cserélődnek: vers az; a legszebb költemény.
********
A magyar pénzt „keres”, a német pénzt „érdemel”: Geld verdienen, a francia pénzt „nyer”: gagner d`argent, az amerikai pénzt „csinál”: to make money. Tökéletesen jellemző kifejezések. A szegény magyart mintha látná az ember, hogyan keresi a pénzt, melyik bokorban találhatná meg; a jámbor németet, ahogy izzad, dolgozik kézzel-lábbal, míg megérdemli azt a pénzdarabot; a könnyűvérű franciát, ahogy kockáztat és nyer, ha akad egy másikra, aki veszít; míg a nehézvérű jenki ül egyhelyben, s a körmét faragva csinálja a pénzt.
Szegény embernek nagy munka száz forintra vergődni, de egy milliomosnak csekélység másik milliomot szerezni. – Hiába, a pénz is a társaságot szereti.
A gazdag számára sem jön fel kétszer egy nap a hajnal, s a világ minden kincse birtokosának sem árulnak örömet, megelégedést, szívbeli boldogságot, szerelmet, nyugalmat, édes öntudatot.
Ha úgy tudnák mindannyian, mennyire egy cél után törekszenek, csodákat mívelhetnének.
A jövendő terhe vállaidon fekszik; légy erős, légy törhetetlen, hogy azt diadalmasan elviselhesd. Mi egy szabad hazát adunk nektek örökségbe, s a túlvilágról is eljövünk számonkérni, hogy tartottátok fenn a magyarok hazáját. Isten vezéreljen minden pályátokon.
Mindenfelé keressük a magyar nemzetet; kinn Ázsiában, fenn a Jeges-tengernél, hátul az őshistóriában, magasan a fényes rangúaknál, csak ott nem keressük, ahol van: körülöttünk és a mai napon.
A haza nem oszt ajándékokat, a haza áldozatokat követel.
Ha győztök, tudjatok félni; ha vesztetek, tudjatok remélni.
Jó az Isten! Zöld füvet ád a harc áztatta földnek, fehér bárányt a zöld fűnek, ártatlan, szelíd angyalkát játszótársul a báránynak; feledés sírját a mély sebnek – jobb idők reményét a szegény magyar nemzetnek.
A lőporos zsákon igen jól lehet aludni, amíg az ember meg nem tudja, hogy mi van benne!
********
A hit alapította meg az Istentől kiadott parancsolatokban a családi életet, apa és anya szeretetét, a hit nemesítette meg a szerelmet: állati ösztön helyett magas hivatást tűzve ki céljául.
A kisgyermeket nem hiába nevezik angyalkának. „Angelosz” eredetiben azt teszi, hogy „küldött”. Egy más világ küldötte az. Egy más világé, melynek ismeretlen delejes hatása sugárzik a gyermekarcból, gyermekszemből azokra, akikhez küldve lett.
Egy titka van az erény megőrzésének. Nem tenni meg az első ballépést.
Az ég nem a csillagoknál kezdődik, hanem a fűszálak hegyénél.
Az igaz ember hitét, meggyőződéseit nagy katasztrófák sem képesek sarkaiból kifordítani.
Ha egy vízbe esett hangyát kiszabadítasz a partra, vagy eltévedt gyermeket hazavezetsz édesanyjához, azt feljegyzik az égben rólad; nagy tetteid, dicsőséged – vak légy döngése a bezárt ablaküvegen.
Aki fel akar törni az égbe, annak hinnie kell a saját csillagában.
Harangszó, zsolozsma, imádság – mind Istent dicsérik, de legjobban dicsérik az Urat az emberi jótettek.
A veszély tudata mindenkit magában imádkozni készt.
Az embereknek missziójuk van. Vannak emberek, akiknek a sors azt parancsolja, hogy éljenek. Ki tudja, mire tartogatja őket.
********
Az összeállítást készítette: Sümeginé dr. Tóth Piroska
