A Juventus elmúlt időszakát inkább a kudarcok jellemezték, hiszen a csapat kiesett előbb a Bajnokok Ligájából, az első meccsen szerzett előny ellenére, majd a korántsem acélos Empoli ellen maradt alul az Olasz Kupában, mindazonáltal a Hellas Verona ellen szerzett győzelemmel már csak hat pontra van az első helyezettől, miközben a tabellát vezető hármas mindegyike kisebb hullámvölgyön megy át.
A Juventus a bajnokságban mindössze egyetlen alkalommal kapott ki, és sorozatban ötödik győzelmét szerezte tegnap, valamint kapott gólok tekintetében vezeti a tabellát, hiszen csak 21-szer találtak be a Serie A csapatai az Öreg Hölgy hálójába, a torinóiakat a Napoli követi 22 bekapott góllal, a harmadik pedig az Inter 25 kapott góllal. A sokat kritizált támadójáték tekintetében sem áll borzasztóan az Öreg Hölgy, 45 góllal negyedik, harmadik a Lazio 49 góllal, második az Atalanta 59 góllal, s első a 60 gólt jegyző Inter.
A Juve nyert a Verona ellen, ezzel 2021 eleje óta először fordult elő, hogy a bianconero klub négy egymást követő hazai bajnokit nyert meg egy naptári évben. A Juventus ebben a szezonban már 14 meccset hozott le kapott gól nélkül, ez több, mint bármelyik másik csapatnak az európai legjobb öt bajnokságban, miközben a csapat védősorát sorozatos és komoly sérülések sújtották.
A Hellas Verona elleni mecs után Michele Padovano, a Juventus volt csatára a Juventus győzelméről így nyilatkozott: „Az első félidőben a Juve sok helyzetett teremtett, aztán a másodikban jöttek a gólok, fontos volt, hogy reagáljanak az Empoli elleni rossz meccs után, ezt megtették, és nyertek egy meccset. Most pedig azt mondom, figyeljenek a Juventusra, mert az egész hét rendelkezésre álló idővel megzavarhatják azokat a klubokat, akik előttük állnak.”
A meccs után Kenan Yıldız nyilatkozatában is felmerült a scudetto témája: „Khéphren Thuram és én jó barátok vagyunk, profik vagyunk, akik mindig a legjobbat próbáljuk nyújtani, és ezt szeretnénk folytatni. Hiszünk a scudettóban, de meccsről meccsre kell haladnunk.”