Mi csoda útjaink

Hosszan exponálunk

Keringés a kupolám körül

2017. március 02. - hosszan exponálunk

Honnan a legszebb a firenzei dóm kupolája? Hová bújjunk el a tömeg elől? Van-e élet a reneszánsz után? Hogy kerülnek freskók a lakberendezési boltba?  És a lakberendezés az utcára? Beszámoló egy rövid utazásról – nem csak a város megszállottjainak. 

Önkéntelenül ugyan, de mindig kialakult egy tematika. Másodszor a cenacolo-k, harmadszor a  „kismúzeumok”, most a Dóm kupolája. Csak egy esti sétának indult; ellenőrizni, hogy tényleg olyan-e, mint írják: kinyújtva a kezem szinte elérem. Igen, pontosan olyan. Nincs fénykép, ami visszaadná az érzést. Kiérsz a teraszra, még nem látsz semmit. Néhány lépés után elfordítod a fejed és ott van. Egy pillanatra nem kaptam levegőt.

kup1.JPG

De hol is járunk? Biblioteca della Oblate. Már a kertje is megér egy sétát. Kerengők ücsörgőkkel, olvasókkal, tanulókkal és pihenőkkel; igazi menedék a belváros közepén. Az ingyenes panoráma a kávézó tartozéka. Fogyasztás nélkül is élvezhető. A kirakott asztaloknál fiatalok vacsoráznak, papírzacskókból. Az elegánsabbja a 10 eurós aperitivot választja, ami – sajnos – nem volt túl meggyőző.

obl2.jpg

obl4.jpg

Ha továbbra sem akarunk pénzt költeni, de elnézegetnénk még a kupolát, irány a Piazza della Santissima Annunziata. A téren álló múzeum épületének kávézója szintén remek választás. Fogyasztani itt sem kötelező, bátran táthatjuk a szánkat kedvünkre.

osp1.JPG

osp2.jpg

A terasz a múzeumtól függetlenül is megközelíthető, de NE éljünk a lehetőséggel. A 2016 nyarán kibővítve és felújítva megnyitott Museo degli Innocenti megér egy látogatást.

Tény, hogy Firenze ismert látnivalóihoz képest kevés jelentős alkotással büszkélkedhet, de nem is ezek a legfontosabbak. A régen kórházként, gyermekotthonként működő intézmény archívuma egészen szívszorító módon dolgozza fel a témát. A 19. századig a nem kívánt csecsemőket az épület oldalában elhelyezett mozgó ablakban hagyták a bajba került anyák. Az ablak elforgatásával a kicsik bekerültek az épületbe. Rögtön a kiállítás elején egy kihúzható dobozokból álló falhoz érkezünk. Rajta nevek és dátumok.

dob2.jpg

A kihúzott fiókok tárgyakat rejtenek. Apróságok, amiket az ott hagyott gyermekeknél találtak. A "tehetősebbek" egy-egy medált, a legszegényebbek csak egy szalagot kötöttek a csecsemőkre. 

dob3.jpg

A digitalizált archívum már a kezdetekről is pontos leírásokkal szolgál. A név és dátum alapján a gyermekről szóló információk olvashatók.

arch1.jpg

A képernyő másik oldalán az eredeti, kézzel írott változat.

arch2.jpg

Ujjunkat végighúzva pedig felnagyítva az egész szöveg olvashatóvá válik.

arch3.jpg

Lehet, hogy másnak ez érdektelen, de számomra minden dobozban egy élet volt, minden név mögött egy sors.

Elbíbelődtem az archív fotókkal is, melyek részletei nagyíthatók, mellettük magyarázó feliratok. Az intézmény történetét napjainkig végig kísérhetjük.

foto1.jpg

foto2.jpg

foto3.jpg

foto4.jpg

foto5.jpg

foto7.jpg

De vissza a kupolához. Ha olyan szerencsénk van, hogy hétfőn a városban vagyunk, még egy ingyenes helyszínt választhatunk. A Museo di Orsanmichele csak ekkor látogatható. A második emeletről remek kilátás nyílik, bár a ritkán tisztított ablakok némileg rontják az élvezeti értéket.

ors1.jpg

ors3.jpg

ors5.jpg

A múzeum fő profilja persze nem ez. A templom külső falának fülkéiben elhelyezett szobrok eredetijeit láthatjuk itt; akit kicsit is érdekel a szobrászat, annak kihagyhatatlan. Arról nem beszélve, mennyire más testközelből látni őket és megérteni, amit állítólag Michelangelo mondott Donatello Szent Márk szobráról: az ember nem tudna kételkedni az evangéliumban, ha ilyen tiszta tekintetű férfi prédikálná.

don1.jpg

don2.jpg

Ha még mindig nem elég a kupolából, akkor a zsebünkbe kell nyúlni. Megéri, mert a következő helyszín nem csak panorámát kínál, de menedéket is; tavasszal, nyáron árnyékot és virágözönt, télen csöndes magányt és napsütést. A Giardino Bardini több irányból közelíthető meg, én most alulról támadtam. 

bar4_1.JPG

bar5.JPG

bar3_1.JPG

bar2_1.JPG

Bizonyára már minden irányból megnéztük a kupolát, de egy helyet semmiképp sem szabad kihagyni. Fizetős ez is, de mindent megér. Nem a látvány, a múzeum. A szintén frissen felújított Opera di Santa Maria del Fiore (Dóm Múzeum) már a képek alapján is meggyőző volt, a valóságban pedig egyszerűen lenyűgöző. Jól kitalált terek, remekül elhelyezett alkotások, a szépség kézzelfogható.

dom2_4.JPG

dom4_3.JPG

dom5_3.JPG

dom6_2.JPG

Filmek, interaktív bemutatók, modellek, csoda csoda hátán - és még zenét is lehet hallgatni.

dom1_3.JPG

par1.jpg

par6.jpg

Az egyik kis teremben felnézek a plafonra, hát mit látok?

domkup1.JPG

Ez csak az előkészítés. A következő emeleten vár a terasz.

domkup2.JPG

A kupolanézés mellett még egy tematikus sétát terveztem, amely sajnos csak részben valósult meg. Bolondnak kell lenni ahhoz, hogy Firenzében szecessziós épületeket keressünk, de a dolog közel sem reménytelen. Van belőlük néhány. A hét épületből háromra tudtam sort keríteni.

Az egyik ház kapuján pont kijöttek, kérdeztem a férfit, hogy körbenézhetnék-e belül, kicsit bizonytalankodott, hajlott volna rá, de nyomában megjelent az asszony, aki határozottan közölte, hogy nem. Megértem, de azért rosszul esett.

szec1.JPG

szec2.JPG

A másiknál nyitott kapu, de sajnos a rácson nem jutottam át. Vasárnap kora reggel esélyem nem volt, hogy valaki arra jár.

szec3.JPG

szec4.JPG

szec5.JPG

A harmadik helyet már ismertem régebbről, feltűnt akkor is, de valahogy nem raktam össze, mit is nézek. Most igen.

szec6.JPG

A sokadik alkalommal nincs már szigorú útiterv. Rábízom magam a városra, adja, amit akar; mutatja, amit látnom kell; eltérít, ha rossz az irány; segít ha bizonytalan vagyok.

Tartottam valahová, de megint elvétettem (nem tudom miért, mindig eltévedek), egyszer csak ott álltam a Palazzo Albizi előtt. Nézegettem a homlokzatot, próbáltam kideríteni meddig tart az épület, hol kezdődik a másik; amikor feltűnt, hogy az utca szintjén lévő üzletek valószínűleg a palotához tartoznak. Benéztem az egyikbe és szemem-szám elállt.

alb12.JPG

alb3.JPG

Kérdeztem a pénztárost, aki hanyagul ült egy bárszéken, három centire egy 16. századi freskótól, hogy ezek eredetiek? Mire vigyorogva mondta, hogy igen. Láthatta az ámulatomat, megengedte, hogy néhány képet csináljak.

alb10.JPG

alb11.JPG

alb2.JPG

alb4.JPG

alb5.JPG

alb6.JPG

alb7.JPG

alb8.JPG

alb9.JPG

Kicsodálkoztam magam, kiléptem az üzletből, a következő homlokzaton ez várt.

pan1.JPG

Nyitott kapu hívogatott, mögötte meglepetés.

pan3.JPG

pan2.JPG

Meglepetés volt a vasárnapi ócskapiac is. Nem túl nagy területen, minőségi áruk, volt, amiért megszakadt a szívem. Például ezért.

piac1.jpg

piac2.jpg

De ha lakást kellene berendeznem, akkor sem jönnék zavarba.

Nem csak meglepetések voltak, hanem kötelezettségek is. Tavalyi elmaradásokat kellett pótolnom. Néhány kilométerre Firenzétől (a Santa Maria Novellatól induló 37-es busszal 20 perc), egy dombtetőn áll Certosa di Firenze, a ciszterci kolostor.

cer3.JPG

cer5.JPG

Meglepően sokan voltak a vezetett túrán, a nemzetköziséget én képviseltem, így az olasz vezetésből egy szót sem értettem. Nem is kellett, mert a Wellner-féle útikönyv remek leírását olvasva, gyakorlatilag együtt haladtam a csoporttal. Bár inkább rohanásnak mondanám. Nézni sem lehetett, nem hogy fotózni. A program ingyenes, a végén gyűjtik az adományokat. Papírzacskóban.

A Pontormo freskók a Pinacotecaban. Futtában. Egyébként öt darab van.

cer1.JPG

cer2.JPG

Innen-onnan, ahol épp meg tudtam állni néhány percre.

cer6.JPG

cer7.JPG

cer8.JPG

A templom után külsőben folytattuk, végigtrappoltunk néhány kerengőn, kissé el is vesztettem a fonalat.

cer9.JPG

cer12.JPG

cer13.JPG

cer11.JPG

cer10.JPG

Szintén tavalyi pótolnivaló egy újabb cenacolo, amely egy jelenleg szállodaként és kongresszusi központként üzemelő kolostorban található. A 14. századi épület refektóriumában Franciabigio Utolsó vacsorája látható. 

uv1.JPG

uv4.JPG

uv2.JPG

uv3.JPG

A kerengő és az udvar épp lezárva, fényképeket a honlapon lehet nézegetni.

Kevés időm volt, de a hazaút napján délelőtt még próbálkoztam egyet. Szállásom a Biblioteca Marucelliana és a Biblioteca Riccardiana között félúton volt, ésszerűnek tűnt, hogy benézzek mindkettőbe. Tagadhatatlanul nem egy megszokott program, de aki szereti a könyvek illatát, lenyűgözik a könyvtartókon álló régiségek, az elmélyülten olvasó és dolgozó kutatók látványa és még pénzt sem akar költeni, annak ideális. Leadtam a személyimet, kaptam egy látogatókártyát és lehetett nézelődni.

A "diszkrétebb", meghittebb Marucelliana.

És az ízlésemtől kicsit távolabb álló Riccardiana.

ric8.jpg

ric10.jpg

ric9.jpg

ric11.jpg

Ennyi fért bele péntektől hétfőig. Meg az emberi történetek. A pultos a kávézóban, aki megkente nutellával a croissant-t, mert ragaszkodtam a nem létező csokishoz. A kissé már pityókás férfi az étteremben, aki megpróbált lebeszélni a választott köretről (milyen jól tettem volna, ha hallgatok rá!). Az önkéntes néni a Misericordiában, aki legalább olyan rosszul beszélt angolul, mint én, így remekül megértettük egymást. A dallamos köszönés, amely mindig így végződik: signorina. Így éltünk három napig. Firenze meg én.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hosszanexponalunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5312303545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása