A múltkor mindenkit igyekeztem lebeszélni a pénzköltésről, most folytatva a tematikát, a “hol együnk olcsón jót” kérdéskört járjuk körbe. Amúgy utálok ajánlgatni, mert annyira különbözőek az igények, hogy mindig van valaki, aki szerint az sz.r, bezzeg a másik... Most is így lesz, ezért a hozzászólások között várom az ajánlatokat! Íme az enyémek, fogadjátok fenntartással! 

Kezdő Róma-járóknak néhány általános tanács: lehetőség szerint kerüljük a látványosságok közvetlen környékét. Elég néhány száz métert eltávolodni, egy-két mellékutcával arréb próbálkozni, mindjárt jobb a helyzet.

Igyekezzünk ebédidőben ebédelni és vacsoraidőben vacsorázni. Már ha igazán jó helyeket keresünk. A régi iskola szerint működő, hagyományos trattoriák bizony legkésőbb 3-kor bezárnak és 6-7 előtt nem nyitnak újra. 

Főleg a belvárosban, de jellemzően máshol is, ne lepődjünk meg a kétféle árképzésen. Van a kávé a pultnál műfaj (állva fölhörpintve), meg van a leülünk az asztalhoz és rendelünk típus. Az első 1 euro, a másik a duplája vagy annál több. Semmi átverés, ez így szokás. (Mellesleg mosdókeresés-probléma esetén is remekül hasznosítható, bemegyünk bármelyik bárba, kérünk egy kávét a pultnál, használjuk a mosdót, egy euró.)

Szóval hol együnk? Én az ebédre tészta, vacsorára valami normális; vagy a komolyabb ebéd, este csak aperitivo típus vagyok. Kedvenceim az ún. gyorstésztázó helyek, kizárólag tészta, állandó és napi kínálat, frissen kifőzött, helyben készülő alapanyag a választott szósszal. Helyben vagy elvitelre. Nem üldögélős, nem elegáns, viszont friss, olcsó és általában finom. Amikor megéheztem, a google-térképen beütöttem, hogy pasta, biztos hogy kidobott 2-3 helyet a környéken. De néhányat összegyűjtöttem:

A legtöbbet ismerem, néhányban fotóztam is, mutatom, hogy tudjátok mire számíthattok. Ez például nagyon közel a Vatikánhoz, egy mellékutcában. (Árak 2022 végén)

A másik kedvencem a… Nem is tudom, hívjuk csemegeboltnak. Általában felvágottakat, sajtokat, hidegkonyhai készítményeket árulnak, de ebédidőben van meleg étel. Néhány fajta csak, de jó minőségűek és megfizethetőek. Alimentari, Salumeria fedőnéven bukkanunk rájuk. Vigyázat, nagyon pörgősek, nagyon gyorsan kell rendelni, a helyiekkel is meg kell küzdeni, de ez adja a báját. Ugyanitt szendvicseket is készítenek, igény szerint. Rá kell bökni a kiválasztott pékárura, meg hogy mit kérünk bele és megcsinálják.

Leginkább ilyenekben kajáltam, igazi ízek és helyiek. Általában nem a fő csapáson mozogtam, de találtam valamit a központban is: ebéd a Barberininél, a hely neve Alimentari Antonaci. 

Íme a kedvecem: Il Fornaretto di Trastevere. Magam sem tudom, hogyan keveredtem oda, csak arra emlékszem, hogy már kiesett a gyomrom az éhségtől. De addig nem eszem, amíg nem találok megfelelő helyet. És akkor megláttam ezt:

Bekukkantottam és láttam, hogy az összes közterületes ott eszik, így nem volt kérdés. Kicsit későn érkeztem, limitált választék és a szokásosnál is durcásabb kiszolgálás fogadott, de a kaja... Az az igazi nagyi-főztje.

Tudom, hogy sokakat elriaszt egy ilyen fotó, de szeretném jelezni, hogy a hely egy igazi kaméleon. Ha a cukrászda bejáraton megyek be, ezt látom:

A szokásos csillogó pult a kávégéppel, ami aztán lassan átfolyik pékségbe és pizzázóba:

Hogy a végső átváltozás során, ebéidőben a pizzák helyét átvegyék a meleg ételek, én meg becsusszanok egy üres helyre és végre megebédelek.

Aztán még mindig az ebéd: az ún. szelet-pizzázók. Annyi van, mint égen a csillag. Az árat kilóban adják meg, 10-16 euró között, puccosságtól függően. Sokszor használtam, nagy éhség esetén 3-4 euró, de volt 1,60 is. A komolyabb helyeken, a belső részen, szintén van meleg étel.

Ne hagyjuk ki a piacokat! Persze ezek sem a kényelemről és az eleganciáról híresek, kell némi nyitottság és kíváncsiság a kipróbálásukhoz. Először sétáljunk körbe, mérjük föl a kínálatot: halas, húsos, tésztás, minden van. (Kipróbáltam egy egekbe magasztalt helyet. Hááááát, nem tudom. A római konyha klasszikusait (pacal, főt marha, ilyesmi) töltik szendvicsekbe. Egynek elmegy, nem drága, laktató, de nem elég kifinomult. Némi íz (só), meg savasság elfért volna még.)

Én a Testaccioba jártam vissza. Imádtam, mert nem mű. Kettőkor már mindenki zárva, javában takarítanak.

További plusz, hogy van egy közösségi tér, ahová bárki, bármilyen (a piacon vásárolt) kajával leülhet, így nem kell nyomorogni és normálisan lehet kajálni.

Azon ritka helyek egyike, ahol lehet dohányozni. Mint megtudtam, a titok a félig nyitott tetőmegoldásban rejlik.

Ja, és a praktikum: felkapott és sokak által látogatott helyeken (hentes, kajálda, szendvicsező, tésztázó, sajtos, szalámis stb.) sorszámot kell húzni! Ha meglátjátok ezt a masinát, vessétek rá magatokat, mert ha nincs szám, soha nem szolgálnak ki.

Nincs Olaszország aperitivo nélkül. Eredetileg a vacsora előtti első italt és a mellé szervírozott falatkákat jelenti, de mára komoly átalakuláson ment keresztül és a klasszikus olívabogyó-mogyoró kombó mellett már valódi költeményeket is ki lehet fogni. Nem beszélve a továbbfejlesztett változatról, az ún. apericena-ról, amely már komplett svédasztalos vacsoraélményt kínál, kedvező áron. Ne gondoljuk túl, ez sem elegáns: általában a pultra, vagy egy külön asztalra kikészített tálak, vegyesen hideg és meleg kaja. Aztán vagy van utántöltés vagy nincs. A felkapottabb helyekre javasolt a foglalás.

Akit kicsit is érdekel a bulizás és hajlandó kimozdulni a belvárosból, mindenképpen menjen el a Pigneto-negyedbe. Egészen különleges a hangulata, kissé túlhájpolt ugyan, de a legjobb élményeim mind ehhez a helyhez kötődnek.

Kezdük is a a legfantasztikusabb aperitivoval. Kerülöm a nagy szavakat, de ez verhetetlen volt. Tele fantáziával, ízekkel, nem csak úgy odacsapva, ahogy sok helyen. 

A lányok kedvesek, a hely meggyőző, ha későn mész, már nem férsz be. 

Szintén a Pignetoban ettem az elsőt, aztán hamar rákaptam: tagliere. Szó szerint vágódeszkát jelent, egyébként meg szintén vágódeszka, rendesen megpakolva. Általában 10 euró, a választott itallal együtt. A belvárosban nyilván nem. Nekem - egy vaskosabb ebéd után - bőven elég volt vacsorára.  

A "normális" éttermek maradtak a végére. Nem csak azért, mert ez a legnehezebb műfaj, annyi ízlés, annyi igény, hogy itt csak mellélőni lehet. Jöjjön tehát az a néhány hely, ahol fotóztam és a hozzájuk fűződő szubjektív megjegyzések.

Dar Filettaro a Santa Barbara, belváros, nagyon jó értékelésű hely, specialitás a rántott baccala. Bírom a zsírt rendesen, de ehhez a halhoz kenyeret kellett ennem...Szóval köszi, nem. Előétel jó, saláta is. Ja, és nem egy üldögélős hely, hajtják a vendégeket, befejezed, fizess, húzzál, jön a következő.

Nosztalgia-járat. La Pecora Pazza a Porta Maggiore környékén. Calabriai konyha, jó hangulat, laza személyzet, igen ráérős...

Bottega Ciccone, Trastevere. Elég jó hely, előétel, saláta, édesség. A tiramisú isteni volt. 

Nosztalgia-járat 2.0. La Scaletta, Trastevere. Valójában nem értem, miért pont oda mentem, amikor a múltkor sem voltunk elájulva.  Egynek elmegy, a személyzet kedves volt, a kaja átlagos.

Végül pedig nem bírom ki, hogy ne mutassam meg a törzhelyet, a sarki bárt (Dolce E Salato Roma). Egyszerű, de jó aperitivo, falatkák, olívabogyó, rágcsa. A koktél remek, az ára még inkább: 4 euró kajával együtt. Majd' minden estémet itt töltöttem, vegyülve a helyiekkel, akik viszonylag hamar befogadtak. Simo, a pultos az első pillanattól kezdve a szárnyai alá vett, azonnal beszerezte az Unicumot, ahogy megjelentem, nevelgette a bazsalikomot a cserépben a koktélomhoz, végtelen türelemmel várta meg, míg kinyögtem, amit akarok és egyik nap, amikor tényleg nagyon magam alatt voltam, rám nézett és csak annyit kérdezett: minden rendben? Ilyen egy igazi bár Rómában, távol a csillogástól és a turistáktól.

A kínálat bőséges tehát, tényleg mindenki megtalálja a kedvére valót, válogassatok, fedezzetek fel, keresgéljetek de mindenek előtt hallgassatok az ösztöneitekre!

Jó étvágyat Rómában!