A római Advent kicsit eltérített Velencétől. Félbe maradt a beszámoló. 15 év után, a 15. házassági évfordulónk ürügyén ismét Velencében jártunk. Az előzmények. Íme a folytatás.
Első teljes napunk első feladata: megkeresni a Chorus Pass irodát. Zárt kapu, bent hangulatos kertecske.
Irány a Frari. Semmi újat nem tudok mondani róla, ha csak azt nem, hogy a pantheon típusú templomok továbbra sem vonzanak. Elkezdtem apróra feldolgozni, ahogy mindig, de untam. Komolyan nem hoz lázba számomra teljesen ismeretlen híres emberek síremléke, különösen, ha nem is tetszenek. Viszont a barátok kórusát még most is tudnám nézegetni. (Sajnos a képeink nem sikerültek, így idegen tollakkal ékeskedem. https://commons.wikimedia.org /Tango 7174/ , http://www.zainoo.com illetve http://www.cs.utah.edu/~abhi/Travel/pics/europe2006/italy/venice/venice.html )
A barátok kórusától nehezen szabadultam, Francesco Pianta fából faragott órájától még inkább. A nevet csak azért jegyeztem meg, mert többször is találkoztam vele, minden alkalommal elkápráztattak a művei. (http://www.scalarchives.com http://www.chorusvenezia.org)
A Frari kolostorában Biennalés kiállítás. Alig tudtam figyelmen kívül hagyni a ... Fotókat? Képeket? Már nem is emlékszem. Kínosan csak a reneszánszra koncentráltam.
Minden csütörtökön délután fél négykor ingyenes vezetett túra van a Palazetto Bru-Zane-ban. Nem egy nagy durranás, de annyira kellemes és meghitt a kertje és annyira helyes volt az idegenvezető kislány, hogy egyáltalán nem sajnáltam azt a fél órát az életemből. Arról nem beszélve, hogy szerintem ide sem lehet bemenni csak úgy.
Visszamentünk a San Roccoba. Na, arra viszont kevés volt az idő. Megint elkezdtem apróra feldolgozni, megint belefáradtam és amikor oda jutottam volna, amitől lehidalok (Pianta faragványok), a teremőr bácsi egyáltalán nem kedvesen előrántotta a másfél méteres, húsz kilós kulcsot és látványosan bedugta a zárba. Mire mi kibotorkáltunk, a személyzetnek már csak a hátát láttuk.
Férjemnek beakadt valahogy a Ca' Vendramin, úgyhogy nyomtunk még egy casino kört is. Ügyesen, magabiztosan besétáltunk, nézelődtünk, kimentünk a Canal felőli végére, megnéztük a híres feliratot, de amikor az emeletre indultunk, közölték, hogy az fizetős. Mi ártatlanul: csak a Wagner múzeumot keressük. Rögtön megenyhültek és kaptunk egy gépelt cetlit. Előzetes bejelentkezés alapján látogatható.
Nagyjából ennyi volt az első nap. Meg séta, bámulás, séta, bámulás, levés. Nem tudom sok vagy kevés, nekem hiányérzetem maradt, de a város mindenért kárpótol. Bárhová nézek, csoda. Víz vagy tér, házak vagy hajók, nappal vagy éjszaka.
