Azt hiszem szép kűrt futottam. Rengeteg helyen voltam. Kisebbekben, az igaz.

Museo Horne. Ha nem jött volna velem a kísérő, bizony féltem volna egyedül. Bejárattól jobbra jegypénztár, az udvar másik oldalán video-szoba, ahol egy igen részletes, informatív és szellemes technikai megoldásokkal elkészített anyag segít képbe kerülni. Utána vissza a pénztárba és kísérettel irány a múzeum. Feuer István könyvének vonatkozó része letöltve a telefonra, gondoltam szépen haladok aszerint, de amikor beléptem, láttam, nem fog menni. Sokszor nyűglődök a sötétség miatt, hogy nem látni semmit, a templomokban különösen, de ez minden elképzelésemet alulmúlta. Szegény kislány láthatta a megdöbbenésemet, mert rögtön elkezdte mondani, hogy múlt héten cserélték a világítást, de sajnos borús idő van… Valóban. Az elképesztő belmagasság, a magasan lévő, nem túl nagy méretű ablakok és a napsütés hiánya gyakorlatilag élvezhetetlenné tette a látogatást. Gozzoli hatalmas méretű festményéből még az alakokat sem tudtam kisilabizálni, így a szemmagasságban vagy alatta lévő tárgyakra koncentráltam. Giotto Szent Istvánról készült képe hál’ Istennek látható volt és találtam egy-két szobrot, amellyel elbíbelődhettem egy kicsit. A pénztárnál kapott angol nyelvű tájékoztató igen hasznos, minden terem lerajzolva, a tárgyak beszámozva, könnyen azonosítható minden. Kisebb szépséghiba, hogy távozáskor vissza kell adni.

Congregazione dei Buonomini di San Martino. Buonomini-oratórium a Szent Márton „jóembereihez”. Kicsi kápolna, közel a Casa di Dantehoz. A szervezet célja az önhibájukon kívül elszegényedett, de nyilvánosan segítséget nem kérő emberek támogatása. Az épület falán elhelyezett ládába – az éj leple alatt – juttatták el levelüket a szégyenkező bajba jutottak. A társaság 12 „jóembere” döntött az adományok szétosztásáról. Az adománygyűjtő nyílás most is látható.

Mindezt Feuer István könyvéből tudom, amely ezen a helyszínen is kiindulópontként szolgált. A zsebkendőnyi helyiségben valószínűleg még senki nem töltött annyi időt, mint én, de elmerültem a Ghirlandaio műhelyéből származó egyszerű, bájos, színes és informatív freskók tanulmányozásában.

Capella Ruccellai a Museo Marino Marini-ben. Fölöslegesnek tűnik hosszan bámulni egy néhány másodperc alatt körbejárható síremléket, de amikor egy részletes leírás alapján haladunk (igen, megint a Feuer könyv), elszalad az idő. Nagyon élveztem, hogy az apró dolgokat ilyen részletességgel lehet megismerni. Ez a részletesség azonban a legismertebb látnivalók esetén „használhatatlanná” teszi a könyvet. A Santa Maria Novellaról szóló rész 14-16 oldal. Sem könyvből, sem telefonról nem lehet ennyi információt befogadni. 

Ha már bent voltam vetettem egy-két pillantás Marino Marini lovaira is, de a kortárs képzőművészet – mondjuk úgy – rejtett világ marad számomra. Állítólag a lovakon kívül portrékat is készített, de a felső emeletet rendezvény miatt lezárták, így azokat nem láttam.

Tegnap megzavart az eső, kijőve a Santa Maria Novellaból elfeledkeztem a „parfümériáról”, hivatalos nevén Officina Profumo Farmaceutica di Santa Maria Novella. Most pótoltam. A kozmetikumokat és gyógynövényekből készült termékeket árusító luxus üzlet nem az én pénztárcámhoz szabott, de a nézelődés minden pénzt megért. Bár készítettem egy-két nem teljesen használhatatlan képet, de a honlapon szereplő virtuális túrát semmi nem tudja felülmúlni.

Még csak fél egy körül járt az idő, esett is, elcsábultam, irány a Bargello. Tudtam, hogy kettő előtt zárnak, így csak a kedvenceket akartam újra megnézni. Különösen a Bacchus szobrokat és a Dávidokat. Nagyon szeretem ezt, ugyanazt a témát különböző művészektől. Elmerengek rajta rendesen. Találtam újdonságot is, pedig a második emeletig megint nem jutottam el.

Gondoltam harapok valamit a tegnap már bepróbált és valóban fantasztikus helyen, de a sarkon befordulva az utca végéig álló sor fogadott. Annyira nem vagyok sznob, hogy másfél órát álljak egy szendvicsért, ezért elindultam a „budai” oldalra. Cél a Museo Bardini, előtte benéztem Alessandro Dari ékszerüzletébe. Hogy találtam rá, nem emlékszem, csak hogy lenyűgöztek a képek. Élőben az élmény elmaradt. Azt hiszem kicsit megsértődtem, mert a távozó amerikai házaspár után, akit a Mester körbeugrált, rám ügyet sem vetve ment ki telefonálni. Nyilván látta, hogy nem a következő vásárló vagyok. Viszont szívesen kérdeztem volna ezt-azt, de akkor így járt… Viccen kívül: hihetetlenek a „műalkotások”, csak éppen éreztem bennük valamit, amit nem szeretek. Amikor a technika, a mesterségbeli tudás, a virtuozitás már „elvesz” és nem hozzá ad.

Museo Bardini. Ismét a Feuer könyv alapján, bár igazán nem volt rá szükség, adtak itinert. Itt is féltem kicsit, szokás szerint egyedül voltam, de aztán érkezett még két látogató. Szerintem az eső kergette be őket. Szintén „kismúzeum”. Amikor ott voltam húztam a számat mindegyikre, itthon, visszagondolva rájuk, mosolygok. Jók ezek, csak tudni kell, mit várhatunk. Két Donatello, egy Pisano, egy Camaino, egy Pollaiolo, Giambologna "Ördögöcskéje" és az eredeti Porcellino. Meg a szőnyegek. Meg sok "apróság".

Végre eljutottam a Santa Felicitaba is. Lehet, hogy a múltkor is ott volt, csak nem láttuk, de a bejárattól jobbra, a ráccsal lezárt kápolna előtt bedobós megvilágítás, bónuszként szöveget is mond. Három perc, egy euro. Nem különösebben lelkesedem a szépelgésért, de ezt a Pontormo képet nagyon kedvelem. Sajnos a jobb oldali falon lévőt nem igen látni a kivilágítás ellenére sem. Pedig az is Pontormo, de – gondolom – kevésbé jelentős. Templomlátogatásra délután a megfelelő időpont, a sekrestye is látogatható, belépő nincs.

Beültem kávézni, így lekéstem a fél ötig nyitva tartó La Specolát. Nem is baj, akartam sétálni egy kicsit, megnézni a Porta Romana környékét. Annál is inkább, mivel a Convitto della Calza nevű három csillagos szálloda rejt egy cenacolot. (Kép a honlapról.)

Nem meglepő, a leginkább konferenciaközpontként üzemelő intézmény a mellette lévő templomhoz tartozott. Sajnos erről lepattantam. Összes kedvességemet előszedtem, rebegtettem a szempillámat, de nem engedtek be. Állítólag rendezvény volt. Ja, persze. Nagyon piszkálja a csőröm, legközelebb nem hagyom magam. Sétáltam tovább, gondoltam megnézem a templomot. Épp kezdődött a mise. Valahogy ott ragadtam.