Ha Nápolyi-öböl és sziget, akkor Capri. Mivel kerüljük a túlzottan népszerű helyeket, Sorrento és Nápoly között mi inkább Ischián töltöttünk három napot. Ennyi idő semmire nem elég, épp csak belekóstoltunk a lehetőségekbe.

Logisztikai okokból a szigettel azonos nevű fővárosban laktunk, ami jó döntésnek bizonyult, mert a tömegközlekedés nagyon időigényes és nem teljesen megbízható. Pedig becsülettel felkészültünk. Nálam volt az összes busztérkép, a fejemben pedig az összegyűjtött információk (mihez hol kell leszállni).

Magabiztosan fölszáll az ember a vonatkozó buszra. Nyilván tele van. Annyira, hogy nem látok ki az ablakon. Nem baj, majd számolom a megállókat. Gondolom én! A buszoknak ugyanis feltételes megállói vannak. Ha van le- vagy felszálló, megáll. Ha nincs, nem. Amikor más is rájött erre, előkerültek a lepedőnyi térképek, kollektíve próbálták kitalálni az emberek, hová is mennek. A belföldieknek több esélyük volt, megdumálták a sofőrrel. Aztán vagy elért az információ a busz végébe, vagy nem. Így tehát kísérletünk, hogy Panza település második megállójánál szálljunk le, hamvába holt. Azt sem tudtam néha, hol vagyunk. Azt meg, hogy hányadik megálló...? Be kell valljam, az elején elég dühös voltam. Fogalmam sincs, hogyan lehetett volna jobban felkészülni. És hogy ez valóban az én dolgom-e...

Hál' Istennek, a legismertebb látnivalót, a Castello Aragonese-t egy kényelmes sétával elértük a szállásról.

A jegy mellé térképet adnak, ha valaki tudni akarná mit is néz.

Van minden. Templomok és maradványok a 12. századtól a 18. századig, a nápolyi Bourbonok által börtönként használt épület, kolostor és nemesi kripta.

A legdöbbenetesebb azonban az apácák temetője. A klarisszák főleg nemesi családok elsőszülött leányai voltak, akiket már gyermekkoruktól fogva kolostori életre szántak, hogy a családi örökség a fiúgyermekre szállhasson. A falba vájt, alul lyukas székekbe ültették az élettelen testeket. A távozó nedveket edényekbe fogták fel, a csontok pedig az osszáriumba (csontkamra) kerültek. A nagyon hosszú folyamat alatt az apácák napi rendszerességgel, órákon át imádkoztak halottaik között. A rosszul szellőző, egészségtelen környezetben töltött idő gyakran súlyos betegségek előidézőjévé vált. (Némileg módosított eljárással a nápolyi San Gaudioso katakombában is találkoztunk.)

Hosszú időt töltöttünk a sétálással, az egész, úgy ahogy van, panorámástul, növényestül, mindenestül lenyűgöző.

Ugyanilyen élményt vártunk az angol zeneszerző, Sir William Walton és argentin származású felesége évtizedekig épített-ápolt kertjétől, a Giardini La Mortellatól is, de sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A hiba nyilván a mi készülékünkben van, és bár a növények valóban szépek, bizonyos "tájelemek" értelmezhetőségével komoly gondjaink adódtak.

Itt van mindjárt az ún. Nap temploma. Apollót ábrázoló domborművek, kottarészletek, a pompei-i bordély-freskókra utaló figurák és a kegyelemdöfés, a fal füle.

Többször elolvastam a honlap koncepcióra vonatkozó részét, de nem jutottam közelebb a megoldáshoz. Ez azonban eltörpül a Krokodilos vízesés mellett. Távolról egyszerűen műanyagnak néztem, de ne legyünk igazságtalanok, bronzból készült.

Amikor megláttam, hogy van egy Thai pavilon is, végképp feladtam. Sajnálom, ez nem a mi ízlésünknek való. Lehet, jobban jártunk volna, ha a másik kertet nézzük meg, a Giardini Ravino-t. Nem ezt tettük, így a képeket csak kölcsönözni tudtam.

De térjünk a lényege. Ischiára leginkább fürdőzni járnak az emberek. Legnagyobb vonzereje a számtalan termálforrás; gyakorlatilag erre épül a sziget turizmusa. A bőség zavarával küzdöttünk, így találomra választottunk egyet a puccosabbak közül. Legyen a Negombo Termálpark Lacco Amenoban, amely tömegközlekedéssel is elérhető. Magam sem gondoltam, de nagyon jó volt. Ha nem ér egy kis baleset (óvakodjunk a láthatatlan forró forrásoktól), még jobban élveztem volna. Hatalmas park, gyönyörű növények, számtalan medence; akár egy egész napot is el lehet tölteni benne. Nyilván nem a fotózással voltunk elfoglalva, így ismét kölcsönöztem képeket:

És akkor jöjjön a három nap csúcspontja: Sant' Angelo és a Terme di Cavascura. Sok helyen ajánlgatták ezt a kis halászfalut, hát nosza! Nem kevés buszozás után érkeztünk meg. Már ezért megérte:

Először megnéztük a "forró homokot (fumarole)". A föld alatti vulkanikus aktivitásnak köszönhető gőzkitörések felmelegítik a homokot. Nem egy nagy vizuális élmény, de még sosem láttunk ilyet. És tényleg gőzölög. Akármennyire nem látszik.

Aztán elindultunk a faluba, csak úgy, az orrunk után. Nem emlékszem honnan tudtam róla, de meg akartam nézni egy "igazi", nem kiépített, autentikus termálfürdőt is, így megcéloztuk a Cavascurat. Gyalogoltunk rendesen a tűző napon, megnyugodtunk, amikor volt tábla, elbizonytalanodtunk, amikor nem. Zajt hallottunk, azt hittük megérkeztünk. Kiderült, hogy csak egy étterem.

Elsétáltunk mellette. Bár ne tettük volna! Utóbb olvastam, legendás hely. Angela Merkel is ide jár, amikor Ischián pihenget. Óh, ha előbb tudom! Pár lépés még, és megérkeztünk.

Át a hídon, a tufába vájt alagúton és már ott is vagyunk. Késő délutánra járt, fürdőcucc sem volt nálunk, de sétálójeggyel beengedtek körülnézni. Az maga a csoda. Az ősi római fürdőben megállt az idő. Minden olyan, mint több száz évvel ezelőtt.

Természetes barlangok, a fürdőfülkében kőkádak és kőpárnák, a vizet még mindig a régi módon engedik a kiválasztott helyre, sőt, a dugó is autentikus.

Ha ez nem lenne elég, a táj sem utolsó.

Még egy helyet kinéztem, de idő hiányában nem jutottunk el. A Nitrodi forrásáról szóló első információk (hasonlóan a Cavascurahoz) a sziget görög kolonizációjának időszakából származnak. (Képek a honlapról)

Ennyi fért három napba. Ha jönnék még, autót bérelnék, vízitaxiznék, kirándulnék és rejtett forrásokat keresnék.