Kevés olyan hely van, ahol egy utazás áráért rögtön kettőt kapunk. Nápoly ilyen. Több ezer éves város a jelenlegi város alatt. Innen is, onnan is lenéztem az alvilágba és ismét kiderült, nem feltétlenül a legismertebb a legjobb. Először lássuk hol kukkanthatunk be a föld alá, aztán mondom, én melyiket miért szerettem vagy nem. A temetők, sírkamrák és katakombák nélküli térkép így néz ki. Most a piros pipákkal jelzett helyeken jártam, előző alkalommal a kékekben. 

A Királyi Palotát a régi spanyol katonai barakkokkal összekötő Bourbon-alagút sajnos teljesen kimaradt. Igazság szerint terveztem, de a leggyengébb földalatti túra úgy elvette a kedvem, hogy nem mentem el. Legközelebb pótolom: négy útvonalat is kínálnak, ebből két extrát, egy tutajozóst meg egy mászós-beöltözőst. (képek)

Kivételesen az ismeretlenebbekkel kezdek, mert ezek voltak a kedvenceim. Elsőként az Acquedotto Augusteo del Serino. Már attól elgyengültem, hogy egyedüli látogatóként nem hajtott el a túravezető; sőt, mikor megtudta, hogy nem beszélek olaszul, angolra váltott.

A Sanità negyedben található Peschici-Maresca palota alatti lelőhelyen az ókorból származó vízvezeték két szakaszát véletlenül fedezték fel. Az építmény a serinoi forrástól majdnem 100 kilométeren át – nyolc várost látva el – szállította a vizet.

A lakóház udvaráról megközelíthető pince valójában nem nagy. Inkább zsebkendő méretűnek mondanám. Sokan jelentéktelennek vélnék. Tiszteletreméltó viszont az a lelkesedés és igyekezet, amivel ez a nem túl jó hírű, de történelemben és művészetben gazdag negyed örökségét őrizni és megismertetni akarja. (képek, képek)

Ráadásként a vezetett túrákat kortárs kiállításokkal kombinálják. Lehet, hogy a privát vezetés miatt vagy mert annyira örültek nekem, de a földalatti túrák közül ez volt a legjobb. (Érdemes végig nézni a képeket. Az installáció a tengert és a csillagos eget idézi meg a régi, nápolyi majolikacsempék segítségével.)

Ugyanebben a negyedben, néhány lépéssel a Fontanelle temető előtt egy kis gyöngyszemre bukkanhatunk. Az Acquaquiglia del Pozzaro története legalább olyan érdekes, mint maga a hely. Ami szintén nem nagy – legyen mondjuk két zsebkendőnyi – de útban a temetőbe, mindenképp álljunk meg itt.

A privát múzeum Vincenzo Galiero nagyszülői öröksége. Jelenleg öt olyan kutat tártak fel, amely a környéken lévő házak és egy – ma már nyomokban sem fellelhető – 18. századi kolostor vízellátását biztosította. Kiállították továbbá az itt talált tárgyakat, eszközöket, csempéket. (képek)

Házuk megnyitásával ők is szeretnének hozzájárulni a környék társadalmi és kulturális változásához, ezért a szokatlan helyszínen különböző eseményeket is szerveznek.

Az újabb és kevéssé ismert lehetőségek után jöjjenek a híresek. Valami rejtélyes oknál fogva két cég küzd egymással ugyanazon a néven: Napoli Sotterranea (Földalatti Nápoly). Egyikük többször hangsúlyozza honlapján, hogy ők a hivatalosak. A turistákat ez érthető módon nem érdekli, járnak mindkét helyre. Pedig a különbség érezhető. Elsőként a nem hivatalos helyre mentem.

Hirdetnek ugyan angol nyelvű vezetést, de holtszezon lévén ez érdeklődés hiányában elmaradt. Gondoltam nem baj, majd nézelődöm, amíg megy az olasz vezetés. Rosszul gondoltam. 

Sajnos a fenti képek majdnem az összes látnivalót lefedik. Na jó, azért az irányjelző táblák, melyek az alagutakból való kijutást segítik, elég érdekesek. Két irányba is távozhatunk, vagy a Via Chiaian vagy egy palota udvarán bukkanhatunk a felszínre.

A szöveg érdekes lett volna, ha értem. Ettől függetlenül, nem éri meg az árát. Főleg úgy, hogy ugyanannyiba kerül, mint a másik, ahol egy órás, több helyszínes, angol nyelvű vezetést kaphatunk. Egyetlen pozitívum, hogy itt lehet a leghosszabban a szűk alagutakban sétálni. (Képek a honlapról)

A másik cég jóval profibb. Februárban is hosszú sorok vártak az utolsó angol nyelvű vezetésre. Amivel semmi baj nem lett volna, ha nem érzem azt, sietünk valahová. Nyilván az én hibám, hogy az elképesztő sebességgel elhadart szöveg elég nagy részéről lemaradtam, de ahogy végighajtottak az útvonalon, az rosszul esett egy kicsit. A látvány viszont kárpótolt. (Képek a honlapról)

Amit a legjobban vártam, az a görög-római színház maradványa, amely egy lakásból közelíthető meg. Felnyitva egy rejtett ajtót, a lépcsőkön át jutunk a mélybe.

Mivel itt is hajtottak rendesen, körberohantam, de hiányérzetem maradt, főleg abban a tudatban, hogy ez a színház még a Pompeiben láthatónál is nagyobb, 6000 ember befogadására volt alkalmas.

Nem mondom, hogy egy pár napos városnézésbe ez mind belefér. Ha csak egy helyre megyünk, az legyen a hivatalos Napoli Sotterranea. A Fontanelle temető meglátogatása esetén feltétlenül nézzünk be az Acquaquiglia del Pozzaroba. De amit semmiképp ne hagyjunk ki, az a Sanità negyed. Ha meg már úgyis ott vagyunk, akkor irány a Peschici-Maresca palota pincéje.

Gasztronómiai ajánlatokért ide, hangulatokért pedig katt ide. A mindennapok apró történeteit a Facebookon találod.