Bologna remek hely. Pont megfelelő méretű, hangulatos, barátságos, fiatalos. Minden van, ami egy rövid utazáshoz kell: kaja, buli, kultúra. Két-három napot is megér, de ha csak átutazóban vagyunk egy napra, akkor is nagyon mutatós.

Ha több napunk van, kezdjünk egy általános áttekintéssel. Sétáljunk föl a San Michele in Bosco templom előtti kilátóteraszra, ahol a helyi fiatalokkal együtt gyönyörködhetünk a panorámában. Sajnos az időjárással nem volt szerencsénk, a nap épp nem sütött, de azért nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy elképzeljük: milyen lehet amikor a lemenő nap megfesti a vörös házfalakat.

Már az odaúton feltűnt egy nagyon szép bejárat, ami egy kórházba vezetett. Mivel összeépült a templommal, biztos voltam benne, hogy lennie kell egy kerengőnek. Nem tévedtem. Közintézmény lévén, csak be kell sétálni.

Ha esetleg elfáradtunk, a szénhidrát utánpótlásról a Cremeria D'Azeglio-ban gondoskodhatunk. Igazi, helyiek által látogatott fagyizó, elég jó felhozatallal, még jobb hangulattal. Biztos örültek a külföldi vendégnek, mert miután visszavertem a második adag granitára vonatkozó támadást, a tulaj egyszerűen megsimogatta az arcomat. Elég közvetlenre sikeredett, mit ne mondjak.

Ha közelebbről vennénk szemügyre a bolognai látképet, több lehetőség adódik. A legismertebbet, a Torre degli Asinelli-t kihagytuk, helyette a Basilica di San Petronio teraszát választottuk.

Rendhagyónak mondanám, mert el nem tudom képzelni, hogy az olaszokon kívül bárkinek eszébe jut működtetni egy panoráma teraszt az építkezés kellős közepén. Aláírtunk ugyan valamit a pénztárban (saját felelősségről gondolom), de még egy árva munkavédelmi kobakot sem kaptunk. Lifttel és gyalog felfelé és lefelé egyaránt járható.

Innen föntről is látható az egyik kedvenc helyünk, a Biblioteca comunale dell'Archiginnasio.

Az Archiginnasio-palotát a 16. század közepén építették hogy egységes helyet biztosítson a korábban különböző helyszíneken szétszórt egyetemi oktatásnak. Eddig ez volt az egyetlen hely, ahol nem engedtek be az olvasótermekbe. Nagyon határozott hölgy ült a pultban, aki nagyon határozottan pattintott le. 

Fantasztikus épület, gyönyörű központi udvarral, lépcsőházakkal, könyvtártermekkel és a világ legnagyobb, körülbelül 6000 darabból álló heraldikai falkomplexumával, amely a több mint kétszáz év alatt összegyűlt, a hallgatók nevét és származását jelző címerek gyűjteménye. A poszt címe is az egyetemre utal, hisz a város pecsétjében és régi pénzein a Bononia Docet, Bologna tanít mottó olvasható.(Sajnos a fotóink nem sikerültek, ezek a honlapról valók.)

Véletlenül láttuk meg a nyilazó szerecsent ábrázoló címert, amely valószínűleg magyar.

A 17. században épült az amfiteátrum-szerű Anatómiai Színház, amely súlyos károkat szenvedett ugyan az 1944-es bombázás alatt, de a szobrok nem sérültek, így az újjáépítés során az eredetieket építették vissza. Hosszan méláztam rajta, milyen lehetett itt az anatómia oktatás... (Honlap fotók)

Ha már az orvostudománynál tartunk. Néhány évvel ezelőtt teljesen véletlenül fedeztem fel az anatómiai viaszmodelleket. Azóta több ilyen múzeumban jártam és mivel itt is van egy, nem hagytuk ki. Nem túl nagy gyűjtemény, de ugyanolyan igényes, mint az összes többi, amit eddig láttam. Hihetetlenül elgondolkodtató, de nem túl szívderítő látvány. 

Mostanában nem ragaszkodom görcsösen minden templom minden híres kápolnájához, de van azért egy-kettő, amit feltétlenül érdemes megnézni. Az eddig látottak közül is kiemelkedik a Santo Stefano komplexum. Története szövevényes és bizonytalan, eredetéről megoszlanak a vélemények. Ami jelenleg látható, az egyszerűen lenyűgöző. (Egyszer már jártam itt, de másodszorra ugyanúgy elvarázsolt.)

Haladjunk tovább a kolostor-tematika mentén. Egyről tudtam, egyet pedig a várostól kaptam ajándékba. A San Domenico híres kápolnájáról már sokan írtak, a barátok kórusa, a Lippi festmény és kerengő azonban meglepetés volt. Igaz, hogy láttam már ennél szebb faragványokat és intarziákat, de az, hogy végre valamit közelről meg lehet nézni, sokat lendít az élményen. Mint ahogy az is, amikor végre virágzó növényekkel teli kertekben sétálhatok. (Most tűnt csak fel, mennyire hiányzik ez a téli utazások alkalmával.)

Azért is szeretem Olaszországot, mert szerencsés adottságai miatt természetesen folyik egybe régi és új; meg persze irigykedem, hogy a hétköznapi élet színterei (kórházak, egyetemek, iskolák, éttermek és üzletek) valójában műemlékek. Szép példa a teljesen véletlenül felfedezett bolhapiac, amelyre a San Francesco templom kerengőjében bukkantunk. Szokás szerint volt minden, bútor, ruha, könyv és csetresz; az árcédulák és ruhakonzolok pedig bájosan keretezték a freskókat és domborműveket.

Régi és új együttélésének másik példája a belvárosban álló Palazzo Lupari, amely jelenleg a Roche Bobois designkiadó bemutatóterme. Nyilván nem vásárlási céllal mentünk, a rómaiak nyomában jártunk. Az alagsorban látható ugyanis a második században épült, Riminit és Piacenzát összekötő Via Aemilia egy darabja, illetve egy padlómozaik, szintén ugyanebből az időszakból. Elegánsan beépítve az enteriőrbe láthatunk még középkorból származó kutat és falmaradványokat is.

Már írtam, hogy nem vittük túlzásba a templomokat, de van még egy, amit kár kihagyni. Amúgy is szeretem a terrakotta szobrokat, ami pedig a Santa Maria della Vita-ban található, az egészen különleges. (fotók: Wikipedia)

Kevésbé ismert a komplexumhoz tartozó másik szoborcsoport. Átverekedve magam egy környezetvédelmi kiállításon, eljutottam az emeletre. A teremőr néni – miután látta, hogy kizárólag a freskókkal és szobrokkal foglalkozom – tört angolsággal elkezdte bemutatni a helyet, majd mikor visszakérdeztem és nem tudta a választ, felnyitotta saját, privát noteszát, abból silabizálva a választ. Annyira megható volt… Tőle tudtam meg, milyen különleges is a kupola. Olaszországban mindössze három hely van, ahol a megszokottól eltérően alakja nem kerek, hanem ovális. (Az egyik Nápolyban van, úgyhogy ezt még ki kell derítenem.) fotók: https://hiveminer.com/Tags/bologna%2Coratory/Timeline

Ennyi kultúra után ideje enni valamit. A legjobb helyen vagyunk. Néhány lépésre a templomtól egymásba érnek a jobbnál jobb helyek. Mi most a piacot választottuk, azon belül is a halast. A Mercato di Mezzo – tekintettel a központi elhelyezkedésre – eléggé turistás. A kaja viszont remek.

Ha kerülnénk a turistákat és a helyiekkel vásárolgatnánk, akkor a másik piacra kell menni. A Mercato delle Erbe sem túl nagy, de ami kell, az van. Zöldség, gyümölcs, kenyér, sajt, hús. Arról nem beszélve, hogy a környék este bulinegyeddé alakul, a fiatalok pillanatok alatt megtöltik az összes rendelkezésre álló helyet.

Aki kifejezetten lazulni és semmit-tenni szeretne, annak Bologna nagyon jó választás. Emilia-Romagna tartomány híres a konyhájáról, a város pedig árkádos, hangulatos utcáiról.

Hűsölhetünk parkokban és botanikus kertekben vagy megkereshetjük a várost átszelő csatornákat.

Készültem rá, hogy megnézzük majd a szállás közelében lévő parkot. Gondoltam átsétálunk, iszunk valamit, azt' annyi. Hát nem! Legalább egy órát ücsörögtünk. Egyetemi szeminárium az egyik asztalnál, első randevú a másiknál. Ismerős kismamák a játszótéren és tétova, kezdő piknikezők a fűben. Öltönyben és játszóruhában, hosszan időzve vagy épp sietősen. Ledőltem én is a padra, de mielőtt elaludtam volna, inkább elindultunk.

Sok mindent csináltunk három nap alatt, de leginkább ettünk. Konkrét elképzelésekkel érkeztünk és nagyon jó tapasztalatokat szereztünk. „Törzshelyünk” a szállástól nem messze lévő Officina dei Sapori lett. Volt minden: reggeli, teljes étkezés, falatkák, iszogatás.

Első alkalommal – mivel látták, hogy nézegetem a pékség részleget – hozzánk vágtak ajándékba egy fél kilós veknit. Én nem nagyon kedvelem az olaszok kenyereit, de ez elég jó volt. Meg a számla is valahogy kevesebb lett, mint ami a táblán volt.

Aperitivozni gyakorlatilag bárhol lehet, ami leginkább bejött, az az egyetemi negyedben lévő SensoVerso. Tisztességes Aperol spritz, frissen készülő csipegetnivaló, fiatal, kedves személyzet.

Ha low budget megoldásra van szükség, akkor irány a Zapap Pratello. Mi aznap pizzára vágytunk, azért választottuk. Alig kaptunk helyet. A pizza remek volt, az ára még inkább; nagy a sörválaszték, mi bolognait ittunk, ami viszont lehetett volna hidegebb. Összességében mégis nagyon ajánlott.

A napi sok kávét értelemszerűen nem fotóztam végig, de az nagyon jól esett, hogy mind a két sarki bárban, amikor másodszor mentünk, már tudták mit kérünk. Egy kivételt azért tettem. A mérhetetlenül elegáns Caffè Terzi. A saját kávéjukból készülő espresso 1,20, amit még drágának sem mondanék. A határ persze a csillagos ég. Külön felhívnám a figyelmet a kis kancsókban található édesítőszer-variációkra.

Utazásunk másik célja Ravenna volt és terveztünk még egyet a környező városkák közül is. Bologna azonban annyi mindent tudott, hogy egyszerűen nem volt kedvünk kimozdulni. Két-három napot feltétlenül megér, ha a környéket is bejárnánk, akkor akár egy hetet is.