Utolsó napunkon a város kitett magáért. Gyönyörű idő, jó kis múzeum, tetszetős modern városrész és a végére egy hangulatos ajándék. Azért valaki megmondhatná, mi is ez.
A gépünk csak este 10 óra után indult, nyugodtan tervezhettünk még egy teljes nappal. Művészettel kezdtünk, irány a Brera. A környék nagyon hangulatos, aki hosszabb időt töltene el ott, nem fog csalódni. Van botanikus kert és obszervatórium is. (Sajnos ezekről nem tudtam, így kihagytuk.)
A képtár épületében van a Képzőművészeti Főiskola és egy könyvtár is. Véletlenül vettem észre egy táblát a bejárat közelében. Gondoltam megnézhetnénk. Utóbb kiderült, ez a Biblioteca Nazionale Braidense. Fölmentünk, belopakodtunk és megkérdeztük, körbenézhetnénk-e. Hihetetlenül helyesek voltak. Először egy hölgy jött, elkezdett mutogatni, kérdezni akartam valamit, mire küldött egy másik kollegát, aki beszélt angolul. Mivel működő közkönyvtárról van szó, nem akartunk sokáig zavarni (tele is volt egyébként), így elköszöntünk. (Megható látni, mennyire segítőkészek – mindig, mindenhol – az emberek, amikor valódi érdeklődéssel, kíváncsisággal találkoznak. Művészeti, kulturális intézményben még soha nem utasítottak el, ha kértünk valamit… Elgondolkodtató.) Saját képek mellett innen is kölcsönöztem.
Bementünk a képtárba. Nem volt szerencsénk. A Caravaggio kölcsönben, a Mantegna restaurálás alatt (üvegen át vetettünk rá egy pillantást), a Hayez nekem annyira nem, de azért jó volt. Kicsit megküzdöttünk, hogy odaférjünk ehhez:
Már csak néhány napig látható egymás mellett Raffaello és Perugino azonos témát feldolgozó képe, A szűz eljegyzése. Előbbi a Brera tulajdona, a másik vendégségbe érkezett Franciaországból (Musée des Beaux-Arts de Caen). Itt jócskán elácsorogtam.
Mint minden helyen, itt is volt néhány kedvenc képünk. Az enyém ez:
Jó néhány cenacolon vagyunk túl, de egyetlen ilyet sem láttam. Valószínűleg Crespi műve nem a művészettörténet csúcsa, de az asztal és az egész kép függőleges tájolása mégis nagyon érdekes.
Közös kedvencünk pedig ez. Velencében fedeztük fel a ferrarai festőt, azóta ahol lehet, keressük.
Férjem ez előtt a kép előtt ült hosszan. Különös tekintettel a zsiráfra…
A legjobbak mégis a gyerekek voltak. Több ovis csoportot is láttunk. Láthatóan hihetetlenül élvezték az egészet. Egy nagyon kedves, lelkes, mosolygós pedagógus volt velük, ők pedig tátott szájjal nézték a képeket, közben beszélgettek róla, felfedezték mi van rajta, kérdeztek és rácsodálkoztak, szaladtak egyik helyről a másikra – majdhogynem megható volt. Kár, hogy ez egyszer csak elveszik…
Mondjuk megtesznek mindent, hogy a gyerekeket bevezessék a művészetek világába, külön nekik készült audioguide táblát is láttam (elnézést a rossz fotóért).
A Brera közelében van a San Marco templom, elsétáltunk, de már előre sejtettük, szieszta lesz. Valóban. 12-kor zárva találtuk a bejáratot.
Felfedező útra indultunk. Eddig bejött a modern Milánó, tettünk még egy próbát. A szállodában kapott térképen egy külön bekeretezett részre lettünk figyelmesek. Urban city area vagy valami hasonló. A jelzés a Tre Torri metrómegálló környékét mutatta. Nosza.
Kicsit gyanús volt, hogy élő lélek nem szállt ki rajtunk kívül, de nem csüggedtünk. Kiérve egy kihalt, félig lezárt építési területre jutottunk, láthatóan a projekt még folyamatban van. Szerény olasz tudásom szerint három tornyot kellett volna látnunk, de mégsem. Hosszan keresgéltünk, kettő megvolt, de a harmadik…
Ez az egyik, a Torre Isozaki. Ha jól emlékszem Allianz felirattal, gondolom a székházuk lehet. Szép hosszú, nem fér rá egy képre.
Ez pedig a másik, még készülőben. Ez a Generalié (lesz), úgy néz ki.
Kicsit utána olvasva kiderült: egy folyamatban lévő projektbe csöppentünk, három torony, üzleti- bevásárló- és lakónegyed a terv, ennek bizonyos részei már elkészültek. Ezek közé tartoznak a hullámos házak is, amelyeket a március végén elhunyt iraki születésű építész Zaha Hadid tervezett. A negyed másik része, amelyet csak távolról néztünk meg, Daniel Libeskind, lengyel származású amerikai építész munkája.
Hatalmas terek, gondozott park, szökőkút, emberek elvétve. Bár az egyik házból láttunk kijönni lakókat, de összességében kissé kihalt volt a terület. Ettől függetlenül nekem nagyon bejött. El sem merem képzelni, mennyiért vesztegethetik itt az ingatlanokat.
Késői búcsúebédre indultunk a már bevált Navigli negyedbe. Aztán már csak egy hosszú búcsúvillamosozás, a csomagok felvétele és a reptéri transzfer várt ránk. Minden simán és zökkenőmentesen zajlott, éjfél körül landoltunk Budapesten.
