Ez a bejegyzés nem jött volna létre, ha nem kerül elém 4-5 lelkendező cikk a múlt héten Amalfiról. Ezért megírom saját, két évvel ezelőtti tapasztalatainkat. Megengedve, hogy egyszerűen nem volt szerencsénk.

Erre az útra is a megszokott gondossággal készültem, íme a bizonyíték:

Már a tervezési szakaszban kétkedéssel fogadtam azokat a beszámolókat, amelyek szerint a Ravello-Amalfi-Positano kör egy nap alatt bejárható. Ja, bejárható, busszal. Sorrentoból, ha az elsővel, de legkésőbb a másodikkal elindulunk. Így van esély, hogy még időben eljussunk Ravelloba.

Hibáztunk. Annyian áradoztak arról, micsoda látvány hajóról megpillantani a településeket, hogy úgy döntöttünk kipróbáljuk. Sorrentoból egy járat indul délelőtt Amalfiba 10.30-kor, a menetidő elvileg egy óra. Nem tűnik soknak, meg szép is.

Úgy logikus, hogy Amalfiból azonnal fölbuszozunk Ravelloba, onnan vissza Amalfiba, át Positanoba, majd vissza Sorrentoba. Elméletileg. A hajóról tömegek indultak a ravelloi busz irányába.

Szintén elméletileg, a kikötés után néhány perccel indulna egy járat. Ami nem jött. Meg az utána következő kettő sem. A kitartóbbja velünk aszalódott a megállóban.

Aztán jött egy, ami előbb hazavitt egy helyi kislányt egy teljesen más településre, aztán fordult csak menetirányba. Ezt amúgy mosolyogva mesélném – milyen lazák az olaszok –, de akkor már elég ideges voltam. A fényképek alapján délután fél kettőre értünk Ravelloba.

Hál’ Istennek, ennél a résznél elengedtük a dolgot; nem rohanunk, nézzük, amit akarunk, addig, ameddig akarjuk, aztán majd meglátjuk. Lefutottuk a kötelező kűrt, dóm, Villa Rufolo, Villa Cimbrone. Mivel érkezés után mindenki a Villa Rufolot rohamozza, kezdésnek a dómot javaslom, így mire ott végzünk, a másik helyen eloszlik a tömeg.

Ezeket a képeket sokan látták már, még akkor is, ha fogalmuk sincs, mi ez. Villa Rufolo a mi szemünkkel.

Mély benyomást nem tehetett ránk a Villa Cimbrone, mert összesen ennyi kép készült. Főleg az enyémek, sajnos olyanok is.

Öt óra előtt valamivel végeztünk. Képtelenségnek éreztem, hogy még egyszer fölszálljak az Amalfiba visszamenő buszra. Ügyesen kiszúrtam, hogy van egy gyalogút, ami levisz odáig. A nap fénypontja volt! Értelemszerűen lentről felfelé is járható, de elég szép a szintemelkedés, ezért onnan csak megfelelő comb- és farizommal fussunk neki.

Megérkeztünk Atraniba, ami egy igazi, kopottan is nagyon helyes kis település, olyan "leülök-iszom-egy-Aperolt-és-csak-nézek-ki-a-fejemből" típusú.

Innen már csak egy ronda betonalagúton kell átmenni, hogy Amalfiba érjünk.

Persze lehetett volna várost nézni este 7-kor is, de mikor megláttuk a buszra váró tömeget, azonnal beálltunk a sorba. Nagyon jól tettük, mert így felfértünk. Nem úgy a szerencsétlenebbje, aki mondjuk Positanoban várakozott. Ott ugyanis már meg sem állt. Még ha el is jutottunk volna odáig, esélyünk sem lett volna fölszállni.

Biztos nagyon bénák vagyunk, de egy nap alatt a három városból mindössze egyet sikerült teljesíteni. A körülmények pedig végleg elvették a kedvünket attól, hogy pár nap múlva visszamenjünk. Ha tanácsot kéne adnom, mindenképp a kora reggeli buszozást javasolnám, úgy talán teljesíthető mindhárom település. Hajókázni meg lehetne visszafelé, Positanoból Sorrentoba, feltéve, hogy sikerül elérni az egy darab délutáni járatot.

Nyilván senkinek nem akarom elvenni a kedvét az Amalfi-parttót. A fenti tanmese mindössze arról szólt, hogy hiába a tájékozódás, hiába a felkészülés, hiába a lementett, megtanult menetrendek, ha kiszámíthatatlanok a körülmények, akkor még a rutinosnak számító utazóknak sem sikerül mindig minden. Te nem vagy az? Akkor jól jöhet a segítség.

Ha arra vagy kíváncsi, amit viszont szerettünk, akkor ajánlom ezt, ezt és ezt.