Van néhány gyengém. A mozaikok és a kolostorok, kerengők például. Kezdjük az utóbbiakkal.

Első római utunk második napját a San Pietro in Vincoli-ban kezdtük. De most nem Michelangelo Mózes szobra a téma, hanem egy kolostor, amelyről a felkészülés szakaszában olvastam. Nem volt nagyon bonyolult megtalálni. A templom főbejáratától jobbra, a Via Endossianan van a Facoltá di Ingegneria bejárata. Belépve már látszik a kolostor. Most már "csak" egyetemi udvar, látogatásunkkor egy sátorral a közepén, ami nem tett jót neki, de a kút meg az oszlopok azért még emlékeztetnek a régi időkre. Néhány tájékoztató ábrát, térképpel, régi fotókkal elhelyeztek, ami sokat segített szegényes képzeletemnek. (A képek minősége sajnos nem felel meg a követelményeknek, de a szokásoktól eltérően ezek nem a férjem képei, hanem az enyémek, így kizárólag dokumentálási célra alkalmasak.)

Néhány nappal később a Laterani Bazilikában voltunk, a kerengő itt sem maradhatott ki.

Aztán voltak a meglepetések. Egyik nap a S. Giovanni Battista dei Genovesi környékén jártunk. Tudtam, hogy esélytelen, zárva lesz. Ám egyszer csak egy Cinecitta feliratú kocsit vettem észre, gyanúsan sok kábelköteggel a környékén. Keresem a végüket, látom, valami szépséges "udvarban" végződnek. Nem tudtam pontosan hol vagyunk, de akkor megláttam a táblát. Halkan óvakodtunk befelé, integet már egy ember, hogy nem lehet, nem lehet, aztán alázatos, kedves mosolyom csak elbűvölte, úgyhogy szóval tartottam, amíg férjem lőtt a géppel egyet-kettőt. Ha igaz, egy kosztümös, olasz filmet forgattak, a jelmezekből ítélve apáca-vonal is lehet benne.

Nagyon feldobott a Várostól kapott ajándék, de kolostor-éhségemet nem csillapította eléggé, ezért megkerestük a Regina Margheritát. Mivel közintézmény, minden gond nélkül bejutottunk. Valóban nem illeszkedünk a "tájba", de próbáltunk diszkréten ámuldozni és nem zavarni a betegeket, akik a régebbi kolostorrészben pihentek. A hátsó udvart is megtaláltuk, a San Cosimatot is, csak üldögéltünk és ámuldoztunk. Rögtön bekerült a kedvencek közé.

Első római utunkon ennyi sikerült, remélem bővül még a kör.