Alapvetően kétféleképpen lehet utazni. Vagy mindig új helyeket kutatva, vagy visszatérve elmélyülve. Illetve három az a kettő: visszatérve új helyeket kutatva. Tervekkel telve ugrottam le reggel 9-kor a vaporettóról.
Rimini után megint olyasmit próbáltam, amit eddig soha. Befizettem egy társasutazásra. Mindent magam szervezek, adódik a kérdés: miért is? Mert nem találtam olcsóbb lehetőséget. Túl későn tudtam meg, hogy lesz néhány szabadnapom, repjegyárak az egekben, a szállásokról ne is beszéljünk, kerestem hát valamit, konkrét időpontra. Mi baj lehet?
Az első részben azzal kezdtem, hogy Riminibe biztos nem. De a környék érdekel. Kerestem hát néhány tömegközlekedéssel elérhető helyet és nem csalódtam.
Mindig minden a Negronival kezdődik. Klasszikus olasz koktél: 1 egység gin, 1 egység Campari, 1 egység rosso vermut. Némi jég és narancshéj. Már az érkezés éjszakáján sikerült találom egy autentikus helyet, ahol a környéken élők múlatták az időt. A kislány nem sajnálta belőle a vermutot… Kilenc euró, átlagos árfekvés, messze a jótól.
Minden úgy kezdődött, ahogy szokott. Van-e olcsó repülőjegy Olaszországba? És ha igen, hova?
Hát oda biztos nem. Én meg a tengerparti hentergés... Szó nincs róla. Aztán ránéztem a térképre. Nagyon jó helyek vannak arrafelé. És maga a város is meglepett. Először Riminiről írok, a következő részben eszünk-iszunk, majd megmutatom a környéket.
Elugrottam három napra Velencébe. Aki a látnivalók jegyzékére kíváncsi, az ne olvassa tovább. Nem csináltam semmit, csak mászkáltam. Kerültem a turistákat, kerestem a helyieket.
Soha nem gondoltam volna, hogy elmegyek egy ilyen útra. Úszó város a tengeren? Egy hét semmittevés és pihenés? Hát én biztos nem. Már megint nagyot tévedtem. Egy szép, kerek évforduló kapcsán kipróbáltuk. Különleges élmény volt. Még nem tudom, akarom-e újra, de hálás vagyok, hogy legalább egyszer átélhettem.