Ha pár napunk van utazni és nem akarunk repülőre szállni, Selmecbányáig kell csak eljutni. Minden van, ami egy valamirevaló utazáshoz kell: ékszerdobozszerű belváros, gyönyörű panoráma, számtalan kirándulóhely és termálfürdők. Ráadásként 24 tó közül választhatunk.

A város

Nem hazudik az útikönyv: aki Selmecbányát meg akarja tekinteni, folytatólagos hegymászásra készüljön. Minden utcája más szinten épült, igaz hát a mondás: a ház kéménye mellé ki lehet kötni a kecskét, hiszen amelyik ház elöl kétemeletes, annak – a fenti utcáról – a padlására sétálhat az ember.

Kis túlzással és egy jó túracipővel (macskakövek mindenütt) egy nap alatt bejárható. Ha ráérősen tesszük, felfedezve a jobbnál jobb kávézókat, kocsmákat és éttermeket – legyen kettő.

Méretéből adódóan nem túl sok, de annál változatosabb típusú látnivalóval szolgál; pont annyival, amennyi még rohanás nélkül, kellő elmélyültséggel élvezhető.

A Szentháromság tér

A történelmi központ, közepén az 1710-es pestis járvány emlékére épített oszloppal. Véletlenül vettük észre a mellette álló tájékoztató táblát. Egészen elképesztő történet bontakozott ki: az eredeti, 18. században épült oszlop egy, a mainál jóval egyszerűbb alkotás volt, melyet később építettek át dekoratívabb, így nehezebb formájúra. Mivel a Schemnitz patak eredeti mellékfolyójának medre pontosan az oszlop alatt volt, így az emlékmű, megépítése óta körülbelül 450 centiméterrel arrébb csúszott. Legnagyobb elmozdulása az 1871 és 1893 közötti időszak tavaszi áradásainak idejére tehető, ekkor a szobor majdnem két métert „utazott”. 1974-ben rögzítették az alapzatot, így már 100 évenként csak egy centit mozdul.

A teret reneszánsz házak szegélyezik, mindegyiknek külön neve van, de sajnos nem tudtuk őket beazonosítani. 

Azért az evangélikus líceumot megtaláltuk. Jelenleg épp felújítás alatt, de a Petőfi emlékét őrző tábla még látható.

Várak

A város jelképe, a mindenhonnan kibukkanó Leányvár vagy Újvár. Impozáns megjelenésén és a hozzá kapcsolódó mondán kívül kevés érdekességgel szolgál. A várat állítólag a különcködései miatt leányvári boszorkánynak nevezett Rössel Borbála építtette azon a helyen, ahol eredetileg a városi akasztófa állt. A gazdag ámde tékozló és buja életmódot folytató leányt figyelmeztették barátai, hogy dorbézolásai felemésztik vagyonát, mire ő drága gyűrűjét a Selmec vizébe dobta, mondván, olyan biztos kincseinek állandósága, mint az, hogy a gyűrű elvész. A történet folytatásában jelentős szerepet kap egy bizonyos patakból kifogott hal, egy temetésen támadt fergeteg és - nem takarékoskodva a horrorisztikus elemekkel - egy kutyák által felfalt holttest is...

A két eurós belépőért nem túl érdekfeszítő kiállításokat kapunk. Ami miatt mégis megéri, az a panoráma. Szabálykövetőek lévén nem nyitottuk ki az ablakokat, de még a koszos üvegen át is elképesztő volt a látvány. Főleg, amikor használatba vettük az utolsó emeleten elhelyezett távcsövet, amellyel apróra végigpásztáztuk az ismerős épületeket.

A Paradicsom hegy oldalában álló Óvár legendája nem marad el új társáétól, viszont műemlékként sokkal érdekesebb. A mai erőd helyén állott a város első temploma, egy román stílusú bazilika, amelyet a 13. században a templomosok építettek. Mivel egy földrengés során megrongálódott, gótikus stílusban felújították, majd a török érkezésének hírére a 16. században várrá alakították. Legendája is a templáriusokhoz (vörös barátok) kapcsolódik és legalább annyira krimibe illő, mint Rössel Borbála mondája. Szereplője egy nem túl szent életű és egy tisztalelkű templomos lovag, valamint egy rejtélyesen eltűnt várkisasszony. A Szent Mihály kápolna a hozzá tartozó csontkamrával, a barokk stílusú harangtorony, a kovácsműhely, a börtön és kínzókamra illetve a kőtár részletes magyar nyelvű tájékoztatóval önállóan végigjárható.

Olyan rejtett kincsekre bukkantunk, mint a gótikus csigalépcső csavart oszlopkötege vagy a freskómaradványok a kápolna falán. Itt helyezték el a Szentháromság tér Pestisoszlopának eredeti szobrait is.

Kálvária

Az 1744 és '51 között, a jezsuiták által épített kálvária különlegessége, hogy a klasszikus 12 stáció helyett 14 van, ebből csak hét mutatja Jézus, a másik hét Mária szenvedéseit. Három templomból és sok kápolnából áll. A templomok elnevezése – a búcsú alkalmával bennük folyó mise nyelve szerint – német (felső), magyar (középső), tót (alsó). (Rosszmájúak szerint azért a tótoké a hegy alján lévő, mert ők voltak a leglustábbak.) A középső templom kettős tölgyfalépcsője hű másolata a római Scala Sancta-nak, ahol a hívek térden állva, imádkozva haladnak felfelé. (Nem kell ezt tudni mindenkinek. Így volt ezzel az az ázsiai turistakislány is, aki arra használta a Szent Lépcsőt, hogy hajdobálva végigfotóztassa magát. Tény, hogy egy jól elhelyezett tájékoztató tábla talán megakadályozhatta volna.)

Sok helyen éppen felújítási munkák zajlanak, ez azonban legkevésbé sem zavarja a gyönyörű kilátást.

Akit nem érdekel ilyen mélységben egy városka történelme, annak csak sétálgatnia kell. Úgysem tudja elkerülni a Városházát, amelynek óramutatói fordítva jelzik az időt (a kis mutató a perceket, a nagy az órákat). Oka pedig - szintén egy legenda szerint -, hogy a városon átutazó kereskedők nem voltak hajlandók hozzájárulni a torony építési költségeihez, így a selmeciek úgy döntöttek, ha nem fizetnek, akkor ne tudják leolvasni az időt. A vonatkozó találós kérdés: hánykor jártunk arra? 

Bóklásszunk az Arany utcában és az úgynevezett Teraszon. A mai nevén Andrej Kmet utca a város főutcája, a 140 méter hosszú, magasított járdával (Terasz, Trotuar) korzó és bevásárlóutca egyben. Sétaút és találkozóhely, látványos és híres házakkal. 

Ha pedig természetre vágyunk, irány a Botanikus kert!

Lefelé sétálva a Leányvárból útba ejthetjük a Kopogót. Igaz, hogy most teázóként üzemel, de története elmélázásra késztet. A szlovákul klopacskának (lármafa) hívott jelző- és riasztóeszköz a régi bányavárosok tartozéka volt. Tömör juhar pallóból készült fadarab, amelyet kalapáccsal ütögettek, így jelezve a bányában dolgozóknak a műszak kezdetét és végét. (Selmecbányán külön, erre a célra készült toronyban helyezték el.) Elképzeltük, milyen is lehetett, amikor hajnali kettőkor a klopacska hangjára a hegy oldalában álló bányászházacskák ablakaiban kigyúltak a fények és az imbolygó bányamécsesek elindultak a völgy irányába. 

A következő részben kicsit eltávolodunk a belvárostól. Megkeressük a régi város romjait a Glanzenbergen (Óhegy), kis eltévedés után eljutunk néhány tóhoz, alászállunk egy bányába, gyönyörködünk egy közeli kastély korhű bútorokkal berendezett szobáiban, hazafelé tartva pedig 42 fokos termálvízzel teli barlangban pihenjük ki fáradalmainkat.