Érvek és ellenérvek egy ötnapos decemberi városlátogatás tapasztalatai alapján
Essünk is gyorsan túl a címben feltett kérdés megválaszolásán! Miért ne?
Hideg van. Ez nyilván nem újdonság, de az olyan elvetemült, szöszölős városnézőknek, mint mi vagyunk (két útikönyv, jegyzetek, térképek miegymás) – egyáltalán nem ajánlott. Kesztyű le, zippzár ki, szemüveg előkotor. Tok vissza, könyv ki és a lapozás már nem megy, mert elgémberedtek az ujjaim. A második alkalom után föladjuk. Mint ahogy gyakran a fotózást is.
Korán sötétedik. Gyönyörű a kivilágított város, de alaposabb nézelődésre csak kevés idő marad.
Mindenhol adventi vásár van. Ha úgy érezzük, Budapesten a kaja körül forog minden, nagyot tévedünk. Prágában még inkább. A gasztro-sort néha megszakítja egy-egy ajándékos bódé. Illendőségből végignéztük őket, nyomába nem ér a Vörösmarty tér kínálatának. Sem változatosságban, sem minőségben. Kivételt a kovácsok képeznek. Az ő munkáik fantasztikusak. De ha nem áll szándékunkban teljes testpáncélt, fegyver-másolatot vagy harangocskát venni, akkor bizony üres kézzel távozunk.
Miért menjünk mégis?
Mindenhol adventi vásár van. Feloldva a látszólagos ellentmondást: amiben Prága verhetetlen, az az adventi vásárok környezete. Az Óvárosi tér épületei, a Vár, a Malá Strana terei még a gyengécske kínálatot is feledtetni tudják.
Prága „sétálós”város. Nincsenek távolságok, de vannak meglepetések. Csak el kell tévedni, csak fölfelé kell nézni, hátha épp Freud akar ránk esni a magasból...
Elviselhető a tömeg. Különösebb erőfeszítés nélkül át lehet jutni a Károly hídon. Könyökharc nélkül be lehet kukucskálni az Arany utcácska házaiba.
Nagyszerűek a kocsmák, a cseh konyha és persze a sör. Évszaktól függetlenül.
Kötelező kűrök
Azt hiszem, az eddigiekből is kiderült, nem kifejezetten adventi vásárolgatás céljából mentünk. Voltak ugyan homályos emlékeink Prágáról, mégis inkább „elsőprágás” útként jellemezném. Ennek megfelelően lefutottuk a kötelező kűröket, ezekkel nem is untatnék senkit, csak néhány kiegészítést tennék, főleg azért, mert a már megszokott, alapos felkészülés ellenére is akadtak meglepetések.
Az Óvárosi Városházáról kétszer pattantunk le. A harmadik emeleten lévő pénztárhoz másfél emeletnyi sor várakozott. Kevés dolog van, amiért kiállunk egy ilyen hosszú sort. Ez nem tartozik közéjük. Azért sajnáltuk egy kicsit. Internetes elővételi lehetőség nincs (vagy nem sikerült ráakadnom). El nem tudom képzelni, mi lehet itt szezonban…
A 22-es villamossal támadtuk a Várat és már a leszállásnál értetlenkedve néztem a hosszú, kígyózó sort. Álmomban nem gondoltam, hogy komoly biztonsági ellenőrzés előzi meg a területre való belépést. Fémdetektor, táskaáttúrás. Egyesével. Értjük, van ilyen. De miért nincs erről sehol információ? Semmiből nem állt volna korábban odamenni. Vagy később. Vagy tök mindegy, csak tudni róla.
A Josefov és a Pařížská szintén „elsőprágás” hely. Nekünk szerencsére nagyon jó könyveink voltak, de akinek nem, annak a Régi zsidó temetővel meggyűlhet a baja. Elférne némi tájékoztató. Hogy mégis mit lát, aki néz; mitől különleges, melyik híres sír hol van. Mi is csak véletlenül akadtunk rá Löw rabbi sírjára.
Le a kitaposott ösvényről!
Prága város hivatalos turisztikai honlapja remek kiindulópont a felkészüléshez. Különösen hasznos az öt sétát bemutató kiadvány, mely kevéssé ismert, de annál érdekesebb helyekre vezetett. Az idő rövidsége miatt mi csak az elsőt jártuk végig és nem bántuk meg. Nagyon nem.
A Náplavka nem (sem) decemberben mutatja legvonzóbb arcát, de legalább tudjuk, tavasszal hol érdemes korzózni. A hattyúk azért ott voltak.
Nagyon szerettem a városban járva a legváratlanabb helyeken előbukkanó szecessziós épületeket. Az ismerteket és a rejtőzködőket egyaránt. Bár egyáltalán nem értek az építészethez, de a beígért cseh kubista házakra nagyon kíváncsi voltam. Nem is tudom… Kicsit lepukkant, kicsit furcsa, mégis mosolygásra késztet. Jó lett volna valahogy bejutni.
Vyšehrad… Béke, nyugalom, kilátás és egy valóban szép temető.
No és a legfontosabb, a Rotunda. Városlátogatásaink néha tematikus jelleget öltenek. Találunk valamit, ami nagyon érdekelni kezd, aztán a programok valahogy köré szerveződnek. Ilyen volt Firenzében a cenacolo, ilyenek lettek Prágában a körtemplomok. Könnyű dolgunk volt, csak három van belőle. De azt mind látni akartuk. Íme az egyik, a Szent Mártonról elnevezett.
Ez pedig a másik, a Károly tér környékéről, a Szent Longinus.
Persze a harmadik is megvolt, a Szent Kereszt, szerencsénkre nyitva, csak épp este volt már, fotó nem készült, így innen kölcsönöztem.
De vissza a sétához! Egy kiadós kaptató után, elhaladva egy gyönyörű kert (Park Ztracenka) mellett (ami télen nyilván zárva van) egy furcsa helyre értünk. Először csak a lábakra lettünk figyelmesek.
Itthon kellett utána néznem, mi is ez valójában. A neve Bastion XXXI, eredetileg Újváros középkori erődítményének része. 2011-ben befejezett revitalizációja a kortárs építészet és a történelmi környezet összefonódásának szép példája – mondják az okosok. Lehet benne valami, ez a projekt nyerte 2012-ben a Nemzeti Építészeti Díj Nagydíját. Sajnos képileg nem eléggé dolgoztuk fel, így ismét kölcsönöznöm kellett. Üzemel benne egy étterem, valami elképesztő panorámával.
Végre elérkeztünk az egyik kedvenc helyünkre. Már vyšehradi nézelődésünk során felfigyeltünk rá, de még nem tudtuk mi az.
Az 1870-es években épített, észak-német neogótikus stílusú épület jelenleg szülészeti klinika, a Károly Egyetem Orvosi Karának oktatókórháza. Kimagasló építészeti értéke és az orvostudomány történetében betöltött szerepe miatt védett műemlékké nyilvánították. Sajnos épp felújítási munkálatok folynak, így csak a négyszögletű udvart és a bejárati csarnokot láttuk, pedig ennél jóval több érdekesség rejtőzik a falak mögött. A terület már 1789 óta egészségügyi ellátással kapcsolatos épületeknek ad otthont, így a világ egyik leghosszabb ideje szünet nélkül működő kórházának megtisztelő címével büszkélkedhet.
Már ez sem volt csúnya, de a legérdekesebbet, az első emeleti kápolnát sajnos nem láttuk. Ezt az egy értékelhető linket tudom csak mellékelni. Létezik továbbá két titkos utcai bejárat is, ahol a felső tízezer megesett leányai és asszonyai közelítették meg az intézményt.
Különös vonzalmat érzek a kolostorok iránt, mindig nagyon várom, milyen kerengővel lepnek meg. Az Emmauszi kicsit alulvilágított 14. századi freskóit elég nehezen tudtuk kisilabizálni. A kertet pedig éppen felújítják.
A tervezett séta végére értünk, de korán volt még, így elindultunk az orrunk után. Lassan rá kell jöjjek, ezek a céltalan bolyongások a legjobbak. Ilyenkor jönnek a város ajándékai, az apró részletek, és az emlékezetes pillanatok. Amelyben azért jócskán volt részünk...
A vonattal utazóktól - még egy utolsó ajándék gyanánt - a Főpályaudvar felújított szecessziós aulájával búcsúzik Prága.
